Ezt nézi telefonján a buszon melletted ülő tini

2015. június 04.
Szabó Adri
fiatalok_okostelefon_nyitó

Érdekel, hogy mit is csinálnak a fiatalok legalább napi két órában az okostelefonjukon? Itt az ideje, hogy utána járj.

Ha körbenézel a metrón vagy a buszon, gyakran látni szinte már tégla nagyságú, világító képernyőkbe bújt fiatalokat. De mi ennek az oka?

Nemrégiben hozta nyilvánosságra az éves riportját az Internet használati trendekről Mary Meeker, a Morgan Stanley korábbi elemzője. A riport egy része különös mélységgel elemezte az amerikai fiatalok mobil használati szokásait és meglepő eredményekkel szolgált.

Jöjjenek a számok

Meglepő eredmény, de a fiatal felnőttek 87%-a, akik rendelkeznek okostelefonnal, arról számolt be, hogy sosem kerül messzebb néhány méternél a telefonjától. „Az okostelefonom mindig velem van, éjjel és nappal is.” Érdekes adat, hogy 5 fiatalból 4, reggelente legelőször a telefonja után nyúl.
Majdnem 78%-uk, több mint két órát tölt el naponta kedvenc mobil eszközével, valamint 5-ből 3-man gondolják úgy, hogy a mobil eszközök a jövőben, az életünk minden területén komoly szerephez fognak jutni. „Hiszem, hogy a következő 5 éven belül, mindent a mobil eszközeinken fogunk csinálni.”

Mit csinálnak a fiatalok a telefonjukon?

Mit csinálnak a fiatalok a telefonjukon?

Mit néznek a fiatalok telefonjukon?

Azok között, akik nagyjából 16 év körüliek, a legnépszerűbb applikáció egyértelműen az Instagram. Több mint harmaduk számára ez a legfontosabb közösségi felület. Pont, mint 2013 tavaszán a Facebook.

Habár a Facebook általánosságban még mindig messze a legnépszerűbb közösségi csatorna, ez a népszerűség évről évre folyamatosan csökkenni látszik. A Facebook-hoz hasonlóan a Twitter, Google+, Tumblr és LinkedIn is veszített használati megoszlási arányából. Ezzel szemben szárnyalásnak indult az Instagram, a Snapchat és a Pinterest.

fiatalok_okostelefon_belső02

Magasan vezet a képmegosztás.

Az Instagram a király

Úgy néz ki tehát, hogy most az Instagram a legújabb őrület a fiatalok között (persze szem előtt tartva, hogy az Instagram is egy Facebook termék).

Ez nagyban magyarázza azt a tényt, hogy a 18 és 24 év közöttiek majd 44%-a használja napi szinten az okostelefonja fényképezőjét, valamint a 18 és 34 év közöttiek háromnegyede szokott a közösségi média csatornákra fényképet készíteni a telefonjával.

Forrás: http://ti.me/1H0fHOz

Kapcsolódó tartalmak